Faszerkezetű garázs
Természetesen a hagyományos "kétajtós" garázsok is tökéletesen megfelelnek a célra, de szebb és kényelesebb megoldás egy 'felfelé nyíló', általában nem fából készített ajtó, mely elég nagy ahhoz is, hogy a garázsra ne kelljen ablakot tervezni. Érdemes a garázs alapzatát, belső szigetelését lejtősre vagy 'árkosra' megcsinálni, ugyanis így az autó kerekeire és sárvédőire ragadt, majd onnan leváló sár és hókása könnyebben eltávolítható lesz a zárt térből.
A garázs egy részében olyan szezonális eszközöket is tárolni szokás, mint a téli -nyári gumi, benzines kannák, esetleg eredeti felnik, gyerekülés, stb - ezért érdemes a garázs bejárattól távolabbi részében néhány (2-3) oszlopot felállítani (a szebb összahatés érdekében fából), melyek közé tetszőlegesen pl. gipszakrton lapok szerelhetőek a későbbiekben. Az így nyert látszólag elzárt rész a garázsnak szebb belsőt és könnyebb áttekinthetőséget eredményez, hiszen az 'álfalak' túlsó oldalára szerszámkészleteket és sok minden mást is el lehet a szem elől tüntetni. Egy ilyen megoldás mellett természetesen szükséges a falakkal részben körbekeírett rész megvilágításáról is gondoskodni.
Ha a rendelkezésre álló szabad terület engedi, célszerű lehet a középső képen látható módon a garázs egyik (lehetőleg az árnyékosabb) oldalán a tetőszerkezetet meghosszabítani, így a kerékpárok, motorkerékpárok (vagy bármi más) számára egy esőtől és hótól védett hely alakítható ki, azaz napi többszöri használat esetén nem kell mindig az ajtót kinyitni és újra becsukni, esetleg az bent álló autót kerülgetni. (Természetesen nem a képen látható alapozásra gondoltunk jelen esetben.)
Az utoölsó képen látható nyitott megoldás lényegében egy egyszerű kerti pavilon, melyet nyáron nem csak az autó számára lehet használni, de könnyen mozdítható kerti bútorokkal a család számára is ideális pihenőhely varázsolható belőle a nyári estékre.
|